A meggy, legközelebbi rokonával, a cseresznyével egyetemben keletről indult hódító útjára: őshazája Észak-Indiától a Balkánig terjed, de nagyon régóta ismerik Európában is: i.e 300 táján már ott piroslik a görögök tányérján, de népszerű volt a perzsák és a rómaiak körében is. Igaz, akkoriban talán még nem is lehetett igazán megkülönböztetni a piros bogyós testvéreket, erről tanúskodik, hogy a meggy latin nevében felismerhető cerasus vagy a görög kerasos szó - az idő tájt ez egyértelműen cseresznyét jelentett.

A gyümölcs ősi múltját bizonyítja az is, hogy ős-meggymagot még régészek is találtak. Európa nyugati fele viszont csak később ismerte meg a meggyet: a XV.-XVII. századtól termesztették nagyobb mennyiségben.

A meggyet akár az orvos is felírhatná, mert vitaminjai, antioxidáns tartalma, és savjai egy sereg bajra jelentenek gyógyírt. Vitamin- és ásványi anyag összetétele hasonló a cseresznyéjéhez, viszont majdnem tízszer annyi A-vitamint és jóval több szerves savat tartalmaz. A B-vitaminok minden fajtája megtalálható a meggyben, de van benne jó sok C-vitamin is.

A gyümölcs színe is elárulja, hogy leve értékes antioxidáns színanyagokat tartalmaz, katekineket, flavonoidokat, antociánokat, kumarint. A friss gyümölcs gazdag gyümölcssavakban, és - bár svtartalma elfedi - jelentős gyümölcscukor-tartalommal is bír. Gazdag vasban, kalciumban és magnéziumban, és található benne foszfor is. Mindennek megfelelően jótékonyan hat a vérképzésre, amivel a máj és a vesék munkáját serkenti, szívbarát, valamint az idegek működését is jótékonyan befolyásolja; emellett segít a meghűléses betegségek kúrálásban, a légzőszervek gyógyításában is.

A fentieknél jóval közismertebb a belekre és az emésztésre gyakorolt hatása. A savas meggy serkenti az emésztést, és ezzel a legmakacsabb székrekedést is megszünteti, ráadásul tisztítja a beleket. Sok gyümölccsel ellentétben frissen fogyasztva sem puffaszt, sőt inkább enyhíti az ilyen panaszokat.

A meggynek nemcsak a húsát, de a szárát, a levelét, a magját, a gyantáját, fáját, de még a pollenjét is lehet hasznosítani, ezért a frissen szüretelt, vagy megbízható helyről vásárolt meggy minden porcikáját érdemes eltenni.

A meggy szára ugyanis gyógytea-keverékek alkotóelemeiként segíti a vizelet-kiválasztását, sőt, a szívműködésre, a szívizmokra és a vérnyomásra is jótékony hatást gyakorol.

A levélből készült tea kiváló köhögéscsillapító, de láz és idegesség ellen is ajánlott kortyolgatni; ezen kívül gyulladás gátló hatású és puffadás ellen is hatásos.

Egyes helyeken a kapor mellett az uborka eltevéshez használják. A meggy levelét egyébként korábban nem csak teának fogyasztották, dohánylevél helyett is elfüstölték.

A meggy magját a rákos betegségek elleni küzdelemben hasznosítják, ugyanis B17-vitamin tartalma gátolja a sejtek rákos elváltozását.

 

Csokoládés meggylekvár

Főzöd a meggylekvárt, ahogy szoktad. Vagyis a kimagozott, leszárazott, megmosott stb. meggyet főzni kezded, majd ha levet eresztett, kb. fele mennyiségű cukrot teszel hozzá. Kb. 20 perc után már illik mézszerűen csöpögnie. Ekkor tegyetek bele 20-30 dkg étcsokoládét. (Én Party tortabevonót szoktam.)

Ezt a csokis meggylekvárt teheted gofrira tejszínhabbal, palacsintába, ha sűrűbb, piskótába- feltéve, ha serdülőfélben lévő gyermekeid nem falják fel üvegestől, valamint te nem ajándékozol el belőlük rengeteget dicsekvésképpen, milyen ügyes vagy.

  Konyakos meggye

Alapadag: 80 dkg kemény húsú válogatott meggy, 1,2 dl konyak, 1,2 dl 96 százalékos alkohol, 2 dkg kristálycukor

Elkészítése: Az alaposan megmosott meggyszemeket kb. 1 liter vízben rövid ideig előfőzöm, majd leszűröm, és üvegekbe töltöm. A meggyre öntöm az alkoholt, a konyakot, a cukrot (az üvegek között arányosan elosztva. Az üvegeket légmentesen lezárom. Három hónapig érni hagyjuk, de egy évig eltartható.

Ecetes meggy

Elkészítése: A frissen szedett, hibátlan meggyet megmossuk, lecsurgatjuk, szárát ollóval rövidre vágjuk, és a gyümölcsöt üvegekbe rakjuk. Fele víz, fele borecet keveréket felforralunk, literenként 50 dkg cukorral, egy kávéskanál sóval és néhány szem egész borssal. Az ecetes lét hidegen öntjük az üvegekbe, azokat lekötjük és félretesszük. Nyolc nap múlva kibontjuk, az ecetes szirupot újra felforraljuk, és most már melegen öntjük a gyümölcsre. Lekötözzük, pokróccal letakarjuk, hogy lassabban hűljön ki, és másnap a helyére rakjuk. Hasonlóan tehetünk el ecetes cseresznyét is, ezt azonban bors helyett egy kevés szegfűszeggel és fahéjjal ízesítjük.

Feketeerdő lekvár

Hozzávalók: 1 kg magozott meggy, 10 dkg étcsokoládé, tortabevonó felolvasztva, 0, 5 dl cseresznyepálinka, 50 dkg cukor, 1 tasak Zseléfix, vagy Quittin v. más zselésítő szer.

A megmosott, kimagozott meggyet enyhén turmixoljuk, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét és a pálinkát. A cukrot a zselésítővel elkeverjük, és a gyümölcskeverékhez adjuk. Az elegyet kevergetve nagy lángon felforraljuk, majd állandó kevergetés mellett legalább három percig forrni hagyjuk. A tűzről levesszük, üvegekbe töltjük, és jól lezárjuk.

Megjegyzésként csak annyit, hogy bár a recept egy zacskó Quittin-t, 2 kell belőle, így nem marad híg a lekvár, és a Quittin használati utasítás is 2 zacskót ír elő meggyhez és cseresznyéhez. Én, Quittin 2:1-el készítettem.

Konyakos meggy

Hozzávalók: 3 kg érett, nagyszemű meggy, 1 kg kristálycukor, 2 dl jó minőségű konyak. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető.

Elkészítése: A meggyet gondosan átválogatjuk, nehogy rossz, hibás szem maradjon közte, mert az egész üveg megromolhat. Szárát leszedjük, a gyümölcsszemeket többször váltott vízben megmossuk, lecsöpögtetjük, tiszta, kiforrázott üvegekbe töltjük. Tenyerünkkel kissé ütögessük meg az üveg alját, hogy a meggy jól összetömörüljön. A cukrot annyi részre osztjuk, ahány üveg megtelt, és a gyümölcs tetejére szórjuk. A konyakot ugyancsak egyforma adagokban ráöntjük, az üvegeket pedig azonnal lekötjük. Lehetőleg csavaros tetejű üvegeket használjunk, hogy ne száradjon ki. Azonnal végleges helyére tehetjük. A cukor csak nagy sokára olvad el teljesen a gyümölcsön. Ha tisztán dolgoztunk, ha az üvegeket valóban csírátlanítottuk, a konyakos meggy csodálatos ízű, korlátlan ideig tárolható csemegénk lesz. Megjegyzés: Csak nagyon jó minőségű, érett, hibátlan gyümölcsből készíthető. Gyerekek ne fogyasszák, mert magas az alkoholtartalma. Bármilyen édességbe belekeverhető és díszítésre is alkalmas.

Magolt meggy cukorban

Elkészítése: Egy fél kiló cukrot porrá kell törni, s egy liter magvatlan meggyet kell bele tenni. Tiszta porcellán lábasban, jó tűzön főzzük egy óráig. Ekkor öntsük üvegbe és főzzük ki a szokott mód szerint, tegyük kamarába.

Magozott rumos meggy

Hozzávalók: 2,5 kg érett, hibátlan meggy, 50 dkg kristálycukor, 4 szem szegfűszeg, 1 mokkáskanál fahéj, 1 dl rum. Kissé munkaigényes. Rendkívül finom.

Elkészítése: A meggyet szárától megfosztjuk, és langyos vízben fél óráig áztatjuk. Ezután váltott vízben megmossuk, leszárítjuk és kimagozzuk. Levét szitán lecsöpögtetjük. Nagy üvegbe teszünk egy sor meggyhúst, erre cukrot hintünk, majd egy-egy szem szegfűszeget teszünk. A fahéjból is rászórunk egy késhegynyit, és a rétegezést addig folytatjuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók. A lecsöpögött meggylevet összekeverjük a rummal, és a tetejére öntjük. Az üveget egy tányérkával vagy alufóliadarabbal befedjük, és másnapig állni hagyjuk. Ekkor egy műanyag keverőkanállal (nem fakanállal!) megkeverjük, és ismét lefedve, ugyancsak magára hagyjuk. Harmadnapra a cukor a lében teljesen feloldódik, és a szirup teljesen ellepi a gyümölcsöt. A meggyhúst kisebb üvegekbe töltjük, és a sziruppal felöntjük. Légmentesen lekötjük.

Megjegyzés: Rendkívül finom. Rétesbe vagy egyéb süteménybe tehető, de magában is fogyasztható, bár alkoholtartalma kissé magas. Leve finom üdítőital, akár ásványvízzel keverve, akár tejjel turmixolva.

Meggy eltevés

5 kg. meggyet lemérünk, azután kimagozzuk, tálba tesszük, rászórni 150 dg kristálycukrot, 1 dg. szalicilt. Fakanállal összekeverni, 24 óráig állni hagyni. üvegekbe tenni, levét ráönteni, lekötni.

Meggy-málna jam

Hozzávalók: 3 kg meggy maggal mérve, 1 kg málna magosan, 1 1/2 kg cukor

A meggyet kimagvaljuk és többi hozzávalóval összefőzzük

Meggybefőtt

Elkészítése: Kiforrázott, tiszta üvegekbe annyi mosott, leszárazott meggyet téve, amennyi belefér, az üvegeket rázzuk meg, hogy minél több beleférjen, 1 kg gyümölcsre 40-45 dkg cukrot számítva, főzzünk szirupot annyi vízzel, amennyi a gyümölcs fele (1 l-es üveghez 5 dl víz). A szirupot jól felforralva, habját szedjük le, öntsük az üvegekben lévő gyümölcsre, azonnal kössük le. Az üvegeket ne öntsük tele sziruppal, mert a gyümölcs is levet enged. Nedves gőzben 6-8 percig forraljuk. A vízben hagyjuk kihűlni.

Meggybefőtt diétázóknak 1.

Hozzávalók: 2 kg félérett üvegmeggy, 2 gramm citromsav, 6 szem szegfűszeg, darabka fahéj, csipetnyi só, 1 mokkáskanál nátrium-benzoikum, a befőttlé minden literjéhez: 5 evőkanál Polisweet édesítőszer. Kissé munkaigényes.

Elkészítése: A meggyet megmossuk, leszárazzuk, ismét megmossuk, majd szitán lecsöpögtetjük. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi, ennyi befőttlevet kell majd készítenünk. A leszűrt levet tiszta lábosba öntjük, beleszórjuk a fűszereket, és öt percig erős lángon forraljuk. Langyosra hűtjük, és belekeverjük a citromsavat, a tartósítót, valamint az édesítőt. Az előzőleg kiforrázott üvegekbe beletöltjük a leszárított meggyet, összerázzuk, hogy a gyümölcs tömörüljön, majd háromnegyedéig feltöltjük a fűszeres lével. Az üvegeket még nem zárjuk le. Gőzölőfazékba állítjuk, és lassan melegíteni kezdjük. A melegítés következtében a lében lévő levegőbuborékok elillannak. Ha szükséges, kevés levet töltünk utána. Véglegesen lezárjuk az üvegeket, és további 10 percig melegítjük, de ügyelünk arra, hogy a gyümölcslé csak gyöngyözzön, és ne forrjon. 25 percig tartjuk ezen a hőfokon, majd a tüzet lezárva alatta, a gőzölőfazékban hagyjuk kihűlni. Az üvegeket szárazra töröljük, és végleges helyükre állítjuk.

Megjegyzés: Gyorsabban romlik, mint cukrozott társai, ezért célszerű kis üvegekbe tölteni, és felbontás után hűtőszekrényben tartani.

Meggybefőtt nyersen

  • ºElkészítés: 60 perc + 24 óra

Hozzávalók: 1 kg meggy, 60 dkg cukor.

Elkészítése: A megtisztított meggyet kimagozzuk, és kilónként 60 dkg cukrot számítva rétegesen a befőző edénybe rakjuk. Letakarjuk, és egy napig állni hagyjuk. Másnap szűrőkanállal üvegekbe szedjük, kissé lenyomkodjuk, hogy a lé feljöjjön a tetejére, esetleg ráöntünk még egy kis levet, hogy ellepje. A tetejére kevés tartósítót teszünk (vagy a celofánrétegek közé). A lezárt üvegeket legfeljebb 1 hónap múlva bonthatjuk fel. A megmaradt lét üvegekbe töltjük, és üdítő gyanánt hasznosítjuk.

Meggybor

Hozzávalók: 5 kg meggy, kb. 2,5 l víz, kb. 2 kg kockacukor

Elkészítése: A meggyet megmossuk, kimagozzuk, összetörjük, és a levét kinyomjuk. Megmérjük a térfogatát. Minden liter léhez 6 dl vizet számítunk. A víz felét ráöntjük a kipréselt meggyre, összekeverjük, pár óra múlva újra átpasszírozzuk, a lét a meggy léhez öntjük, majd ugyanígy járunk el a víz másik felével is. Minden liter léhez 30 dkg könnyen olvadó cukrot adunk és teljes oldódásig kevergetjük. Nagy befőttes üvegekbe töltjük kb. háromnegyedéig. Tüllel, vagy kartonpapírral lefedjük, és a konyhában erjesztjük 8-10 napig. Ha teljesen megforrt, az üvegeket összetöltögetjük, majd hűvös helyre állítjuk és megvárjuk, míg teljesen letisztul.  Ekkor óvatosan lefejtjük (gumicsővel) üvegekbe és ledugaszoljuk.

Meggybor demizsonban

Elkészítése: A teljesen érett, hullott (de nem rohadt, penészes) meggyet is felhasználhatjuk bornak. A gyümölcsöt megmossuk, kimagozzuk, vagy csak jól összezúzzuk, vödörbe tesszük, és 4 l meggyléhez 4 l vizet, 1 kg cukrot keverve langyos helyen, lefedve kb. egy hétig állni hagyjuk. Közben többször megkeverjük. Ha kimagozott meggyből készítjük, akkor néhány magot törjünk meg, és keverjük a gyümölcs közé. Az erősen habzó meggyet leszűrjük, a sűrűjét 2 l vízzel átmossuk, és ezt is a többi léhez szűrjük. Elkeverünk benne 3 kg cukrot, demizsonba öntjük, és kotyogóval (a szaküzletekben kapható hajlított üvegcső) ellátott dugóval ledugaszolva hagyjuk erjedni. Ha a bor már nem pezseg, tiszta demizsonba átfejtjük, és ha teljesen letisztult, palackozzuk. A fenti módon készíthetünk bort egresből is, esetleg meggyel, ribiszkével vegyesen.

A meggybor 2 évig jól tárolható, a 3. évtől azonban visszafejlődik.

Meggy cukorban és borban

Hozzávalók: 4 kg meggy, 1 kg cukor, 1 l. fehérbor

Elkészítése: A meggyet nem magvazzuk ki, kevés tiszta ecettel lelocsoljuk, összekeverjük, reggelig állni hagyjuk. Reggel szitán lecsorgatjuk, uborkásüvegekbe rakjuk. A gyümölcs minden kg-jához 40 dkg cukrot számolva rászórjuk és lerázzuk, hogy a gyümölcs közé egyenletesen jusson, azután 1 liter fehérbort öntve rá, a napra állítjuk, míg a cukor el nem olvad. Naponként felrázzuk. Tetejére szalicilt teszünk.

Meggydzsem

Elkészítése: Egy kg meggyhez 35-40 dkg cukor kell, ha cseresznyével keverve készítjük, akkor ennek arányában cukrozzuk. A megmosott, lecsurgatott gyümölcsöt kimagozzuk. A cukrot a magozás közben eresztett lével feloldjuk, tűzre tesszük, ha forró, beletesszük a gyümölcsöt és kb. 20 percig főzzük. Forrón üvegekbe töltjük, a tetejére egy kanálka rumban feloldott borsónyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot töltünk, lekötjük, és száraz gőzbe rakjuk.

Meggydzsem egyszerűen

  • ºElkészítés: kilónként 20 perc + 12 óra

Elkészítése: A meggyet kimagozzuk, megmérjük, és kilónként 50-60 dkg. cukorral összekeverjük. Másnapig állni hagyjuk, addigra levet enged. Kiszedjük a léből, felét ledaráljuk, másik felét darabosra hagyjuk. Befőző lábosba öntjük, addig főzzük, míg a habját el nem fövi. Azonnal üvegekbe szedjük, és száraz dunsztba rakjuk. A megmaradt léből szörpöt készítünk.

Meggydzsem és szörp

Hozzávalók:  3 kg kimagozott meggy, 1,8 kg cukor, szalicil, zselésítő anyag (a használati leírás szerint)

Elkészítése: A megmosott, magozott meggyet cukorral összekeverem, 2-3 óra pihentetés után felöntöm kb. 1.5 dl vízzel, és puhára főzöm. Miután leszűröm, a levét azonnal üvegekbe töltöm, csipet szalicilt teszek a tetejére, és lezárom. Száraz dunsztba teszem egy napra. A meggyszemek felét összeturmixolom, összekeverem a darabos meggyel, és még 20 percig főzöm kevergetve, majd csipet szalicilt és zselésítő anyagot keverek hozzá. Forrón üvegekbe töltöm, lezárom, és száraz dunsztba teszem egy napra.

Meggydzsem mézzel

Elkészítése: A kívánt mennyiségű sötétbordóra érett meggyet mosás és tisztítás után fejtsük ki. A kimagvalt meggyet tegyük egy ismert űrtartalmú, külön erre a célra szolgáló zománcozott fazékba, és állandóan kevergetve, közepes tűzön főzzük, forrásponttól számítva kb. 15 percig. A keverést erre a célra fenntartott fa - vagy hőálló műanyag kanállal végezzük. Szétfőzés után tegyünk a becslés alapján meghatározott mennyiségű dzsemhez literenként 30 dg mézet, de tovább már ne főzzük, csak forraljuk össze a gyümölccsel. Aki nem bízik a szemmértékében, vagy nem találja azt, megfelelőnek, az előírt méz mennyiségét, az vegyen ki kevés dzsemet egy kistányérra, és kóstolással állapítsa meg, hogy mikor megfelelő az édessége. Az ínyencek mindig magjával együtt főzik a meggydzsemet, mert így áthatóbb a zamata. Ennek legegyszerűbb módja, hogy kilogrammonként 1 evőkanál magot megmosunk, és kalapáccsal apró szilánkokra törjük. Ezután a héjával kevert, összezúzott magvakat töltsük fehér tüllzacskóba, és az edény füléhez kötve főzzük bele a dzsembe. A zacskót a méz hozzáadása előtt távolítsuk el belőle, de előtte a keverőkanállal nyomkodjuk az edény oldalához, hogy a benne lévő lé kicsorogjon.

A forró dzsemet töltsük jól záródó, széles szájú kis üvegekbe, és szárazgőzben tartósítsuk.

Megjegyzés: A hazai fajták közül a legjobb ízű dzsem valamint rostos meggylé az apró szemű cigánymeggyből készíthető. A meggyet cseresznyével fele-fele arányban keverve is főzhetjük, ebben az esetben az édesítéshez elegendő literenként 20 dg méz. Sajnos a felbontott dzsem még hűtőszekrényben sem tartható el 1 hétnél tovább. Nyugodtan berakhatjuk azonban a mélyhűtő rekeszbe is, mert a magas méztartalom meggátolja a gyümölcs teljes átfagyását.

Meggy ecetben

Hozzávalók: 1 kg meggy, 40 dkg cukor, 4 dl bor, 1 ek gyümölcsecet, fahéj, pár szem szegfűbors.

Elkészítése: A meggyet megtisztítjuk, és üvegekbe rakjuk. A cukorból és a fűszerekből szirupot főzünk, és a meggyre szűrjük. A fűszereket megszárítjuk, és félretesszük. Az üvegeket lekötjük, és pár napig hűvös helyen tartjuk. Aztán a szirupot leöntjük a meggyről, a száraz fűszerekkel sűrűre főzzük, majd beletesszük a meggyet, is és pár percig együtt főzzük. A meggyet szűrőkanállal üvegbe szedjük, ha a szirup már langyosra hűlt, visszatöltjük az üvegbe. Az üvegeket másnap lezárjuk, és 10 percig gőzöljük.

Meggy ecettel

Elkészítése: Rendes befőttes üveget rakjunk tele száratlan meggyel, hintsünk reá 4 nagy kanál cukor-port, kevés fahéjat, szegfűszeget és narancs, és citromhéjat; tegyünk közé két kanál finom borecetet és kössük be szorosan; tegyük ablakba, a hol a nap érheti. Egy hétig álljon a napos helyen; ez idő alatt annyi levet ereszt, hogy az üveg tele lesz. Ezt nem szükséges vízben kifőzni. A kamarában, hűvös helyen kell tartani.

Meggy- és cseresznye-íz

Elkészítése: A jól megmosott, kiválogatott gyümölcsöt kimagozzuk és megdaráljuk. Állandóan keverve sűrűre főzzük. A gyümölcs édességétől függően egy kg cseresznyéhez 30-35 dkg, meggyhez 45-50 dkg cukrot adunk, amivel még tovább főzzük kb. 20 percig. Állandóan kevergetjük, mert a cukor hozzáadása után könnyebben leég, és a tűz se legyen erős, mert ha a cukor karamellizálódik, megváltoztatja a gyümölcs eredeti ízét. A sűrű lekvárt előmelegített üvegekbe töltjük, és ha elég sűrűre főztük, akkor lekötés nélkül hagyjuk kihűlni. Másnapra a lekvár teteje megbőrösödik, ekkor lekötjük, és a kamrába tesszük. Ha hígabbra főztük, vagy kevesebb cukrot tettünk hozzá, akkor a forrón üvegekbe töltött lekvárt azonnal lekötjük, és száraz gőzbe rakjuk. Készíthetjük külön-külön vagy keverve is.

Meggy- és cseresznyebefőtt (főzés nélkül)

Hozzávalók: 1 kg kimagozott meggy vagy cseresznye, 40 dkg cukor, késhegynyi szalicil.

A gyümölccsel elkeverjük a cukrot, és 2-3 napig állni hagyjuk. Időnként megkeverjük, hogy a cukor feloldódjon. A gyümölcsöt üvegekbe rakjuk. Tetejére szalicilt rakunk, tetejére szalicilt rakunk, lezárjuk. A végleges helyére állítjuk.

A megmaradt levet palackokba töltve, hígítva fogyasztható.

Meggy, főzés nélkül 

  • ºElkészítés: 60 perc + 4-5 óra

Elkészítése: Éppen csak megérett, teljesen ép, szép, nagy szemű meggyet kimagozunk, és leöntjük gyenge borecettel. Négy-öt óra múlva szitára rakva leöntjük róla a borecetet. A meggyet ezután rétegesen - egy sor meggy, egy sor porcukor - üvegekbe rakjuk. A tetejére rumba beáztatott fehér papírt teszünk, az üvegeket szorosan lekötözzük, és száraz, hűvös helyre rakjuk.

Meggyíz

Elkészítése: Készítésénél a kimagozott meggyet húsdarálón ledaráljuk, majd minden kiló velőhöz 1 kg cukrot számítunk, amiket állandó keverés mellett sűrűre főzünk.

A darálást kajszi- és őszibarackíz készítésénél is alkalmazhatjuk. Nagyon finom lesz az őszibarackíz, ha minden kilóhoz kb. S dkg gyömbért is teszünk.

Sokkal gyorsabban halad a főzés, ha először csak a gyümölcsöt tesszük fel főni, és állandó kavarás mellett hagyjuk besűrűsödni. A cukrot csak a végén adjuk hozzá, és éppen csak felfőzzük vele, így csökken az odaégés veszélye is.

Meggyíz, vagy cseresznyeíz

Elkészítése: A jól megmosott, átválogatott gyümölcsöt leszárazzuk, kimagozzuk, és gyümölcs- vagy húsdarálón megdaráljuk. Állandóan keverve sűrűre főzzük. A gyümölcs édességétől függően egy kiló cseresznyéhez 30 - 35 dkg, meggyhez 45 - 50 dekagramm cukrot adunk, amivel még tovább főzzük kb. 20 percig. Állandóan keverjük, mert a cukor hozzáadása után könnyebben leég. A tűz ne legyen erős, mert ha a cukor karamellizálódik, megváltoztatja a gyümölcs eredeti ízét.

A lekvárt előmelegített üvegekbe töltjük, és ha elég sűrűre főztük, akkor lekötés nélkül hagyjuk kihűlni. Másnapra a teteje megbőrösödik, ekkor lekötjük, és a kamrába tesszük. Ha hígabbra főztük vagy kevesebb cukrot tettünk hozzá, akkor a forrón üvegekbe töltött lekvár tetejére lekötés előtt tegyünk egy kevés alkoholban vagy rumban feloldott mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot, majd az üvegeket rakjuk száraz gőzbe.

Cseresznyéből és meggyből vegyesen is főzhetünk ízt, ezt a keverék arányában cukrozzuk.

Meggy gőzölés nélkül

Hozzávalók: 5 kg meggy, 1 kg cukor, 1 kávéskanál szalicil.

Elkészítése: A meggyet szárától óvatosan megtisztítjuk, megmossuk, lecsurgatjuk, uborkásüvegekbe rakjuk, 5 kg gyümölcsre 1 kg cukrot számítva szirupot készítünk, amit ha forr, lehabozva, egy kávéskanál szalicilt beletéve, forrón a gyümölcsre öntünk, szorosan lekötözzük, és gőzölés nélkül eltesszük és letakarjuk.

Meggy gőzölve

Hozzávalók: 1 kg meggy, 40 dkg cukor, 1 kk. szalicil

Elkészítése: Félérett meggyet szárától óvatosan megtisztítunk, timsós vízbe rakjuk, utána kimossuk, és szitára tesszük, majd üvegekbe rakjuk, nem egészen tele, minden 8 db félliteres üvegre kb. 1 kg cukrot, és 12 dl vizet számítunk, és szirupot készítünk. Ha forr, habját leszedjük, 1 kávéskanál szalicillal tovább forraljuk; ha kihűlt, a gyümölcsre öntjük. Kétszeres, vízben áztatott hólyagpapírossal szorosan bekötjük, szalma, papír, vagy ruha között edénybe rakjuk, és annyi hideg vizet öntünk rá, hogy az üvegek szájáig érjen. Tűzre tesszük, és addig főzzük, míg az üvegben a szirup gyöngyözni kezd.

Meggy hidegen eltéve

  • ºElkészítés: 30 perc

Hozzávalók: 1 kg meggy, 30 dkg cukor, 0,2 dkg tartósítószer.

Elkészítése: A megtisztított meggyet kimagozzuk, és kilónként 30 dkg cukorral és a tartósítóval összekeverjük. Üvegekbe töltjük és lezárjuk. Azonnal mehet a végleges helyére. Levesnek, mártásnak, tölteléknek, de nasizásra is kiváló!

Meggylekvár

Hozzávalók:  1 kg tisztított meggy, 0.5 kg cukor, 1 kk. szalicil

Elkészítése: A jó érett meggyet szárától és magjától megtisztítjuk. Megfőzzük, illetve puhára pároljuk. Ha puha szitán áttörjük, s az elkészített sűrű sziruppal 5 percig főzzük. Üvegekbe tesszük, 1-2 napig állni hagyjuk, míg azután szalicilt teszünk rá, és jól bekötözzük.

Meggylekvár és szörp

Elkészítése: 1 kg érett, kimagozott meggyre 17 dkg kristálycukrot számítunk. Ezeket jól összekeverjük, s megvárjuk, amíg a cukor teljesen elolvad. Utána lecsorgatjuk. Az így nyert levet üvegekbe töltjük, a meggyet üvegekbe rakjuk, és az utóbbit megszórjuk annyi kristálycukorral, hogy a tetejét teljesen befedje. Forró vízben kigőzöljük. Az így tartósított meggy megőrzi eredeti ízét és zamatát, több évig is eltartható.

Meggy nyersen

Elkészítése: 5 kg meggyet kimagozunk, összekeverjük 1.5 kg cukorral, 1 dl enyhe ecettel, 1 dkg szalicillal. 24 órát állni hagyjuk, néha megkevergetjük. Másnap leszűrjük, az üvegeket alsó karimájukig, és annyi meggylével töltjük fel, hogy a lé a felső karimáig érjen. Ez után az üvegeket lezárjuk, és a kamrába tesszük.

A megmaradt meggylevet felforraljuk, üvegekbe töltjük, és az üvegeket lezárjuk.

Meggy pincésen

  • ºElkészítés: kilónként 20 perc, + 12 óra

Elkészítése: A meggyet kimagozzuk, megmérjük, és kilónként 50-60 dkg. cukorral összekeverjük. Másnapig állni hagyjuk, addigra levet enged. A meggyet a léből kiszedjük, és üvegekbe rakjuk, annyi lét töltünk rá, hogy ellepje, a tetejére csipetnyi tartósítót teszünk. A megmaradt léből szörpöt készítünk.

Meggy rummal

Hozzávalók: 1 kg meggy, 20 dkg cukor, 2 dl rum, 1 db citrom.

A meggyet megmossuk, és leöntjük annyi citromos vízzel, amennyi ellepi. 4-5 óráig állni hagyjuk, majd leszűrjük. A citromos léből fél litert kiveszünk, hozzáadjuk a cukrot, felfőzzük, 5 percig forraljuk, majd teljesen lehűtjük. Az üvegekbe töltött leszűrt meggyre ráöntjük a rumot és annyi szirupot, hogy az üveg színültig legyen. A légmentesen lezárt, hűvös helyen tárolt nyers rumos meggy, hosszú ideig eláll.

Meggyszörp

  • ºElkészítés: 80 perc + 12 óra

Elkészítése: Apró szemű érett cigánymeggyből kiválogatjuk a romlott szemeket, és a többit jól megmossuk. Ép zománcú edényben a magjával együtt összenyomjuk, másnapig állni hagyjuk, akkor szűrőre tesszük, hogy a leve lecsurogjon. Minden liter léhez 80 dkg cukrot mérünk, ráöntjük a meggylevet, és 20 percig főzzük. Ha kihűlt, üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk. A megmaradt megy húsából 1 kg gyümölcsre 60 dkg cukrot számítva, dzsemet főzünk.

Meggyszörp (rostos)

Elkészítése: A leszárazott, megmosott és kimagozott meggyet passzírozón áttörjük vagy húsdarálón, apró lyukú tárcsán megdaráljuk. Minden l meggypéphez 0,5 dl vízből, és 50 dkg cukorból főzött, szirupot öntünk, jól elkeverjük, üvegekbe töltjük, a tetejére egy kevés benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük, és kb. 30 percig gőzöljük. 

Meggyszörp nyersen 

  • ºElőkészítés: 80 perc + 12 óra
  • Meggy, ribizli, eper, málna, stb. eltehető így)

Elkészítése: Összetöröm, hozzáadok minden kg gyümölcshöz 6 dl vizet, 1 kávéskanál szalicilt és 1/2 kávéskanál borkősavat, majd éjszakára tüllzacskóban fellógatom, hogy kicsöpögjön a leve. Másnap megmérem a levet, és ahány kg, annyi cukrot teszek hozzá.  Napközben néha meg kell kavargatni, ha a cukor elolvadt, mehet az üvegbe. A maradékokból lekvár készíthető.

Meggyzselé

  • ºElkészítés: 60 perc

Hozzávalók: 1 kg meggy, 50 dkg cukor.

Elkészítése: A meggyet jól megmosom, lecsöpögtetem, szárát kitépem és kimagozom. Annyi vizet öntök rá, amennyi szűken ellepi, majd kis lángon addig főzöm, amíg össze nem esik. Ezután az egészet szitára téve lecsöpögtetem, de a gyümölcsöt nem nyomkodom. Hagyom, hogy magától csurogjon le a leve. (A visszamaradt gyümölcshúst süteménybe vagy poharas krémhez elhasználom.) A levet megmérem, és annyi cukrot keverek hozzá, amennyi a súlya. Kis lángon addig főzöm, amíg a próbaképpen kistányérra csöppentett lé már nem szalad szét a tányéron. Lehetőleg egy decis üvegekbe töltöm, szorosan lekötöm, majd nedves gőzben, forrástól számított 20 percen át gőzölöm. A gőzben hagyom kihűlni.

Mustáros meggy 1.

  • ºElkészítés: 60 perc + 24 óra

Hozzávalók: 1.5 kg meggy, 40 dkg cukor, 4 dl víz, 30 dkg mustár (lehet kevesebb, és csípős is).

Elkészítése: A cukorból, vízből szirupot főzünk, beletesszük a meggyet, felforraljuk. Amikor forr, levesszük a lángról, majd 1-2 perc után visszatesszük, ismét felforraljuk, de vigyázni kell, hogy ki ne repedjen a meggy. Szűrőbe szedjük a meggyet, lecsepegtetjük. Ha kihűlt üvegekbe tesszük. A levébe belekeverjük a mustárt, felforraljuk, ráöntjük a meggyre, nagyon pici tartósítót szórunk rá. Jól lezárjuk, és szárazdunsztban 1 napig hagyjuk. Sültek mellé különlegesen finom. Télen meggybefőttből is lehet ehhez hasonlót készíteni.

Mustáros meggy 2.

Elkészítése: Jól megmosunk 2 kg nem túl érett, nagyszemű üvegmeggyet, szárát leszedjük, ismét megmossuk. Szitán lecsöpögtetjük. Közben 6 dl vizet felforralunk 50 dkg kristálycukorral, 1 kk. mustármaggal, 1 kk. korianderrel. Legalább 3 percig főzzük, majd apránként, szűrőkanálban belemerítjük a meggyet. Csak egyetlen pillanatig tartjuk a fűszeres-cukros lében, amíg éppen felforr. Azonnal kivesszük, lecsöpögtetjük, és a következő adaggal folytatjuk. Az a fontos, hogy a meggy adagonként kerüljön a lébe, és ne repedjen fel.  A gyümölcsöt teljesen kihűtjük, majd üvegekbe tesszük. A fűszeres-cukros levet annyi ideig forraljuk, amíg felére nem csökken, és sűrű, mézszerű szirup nem lesz belőle. Belekeverünk 20 dkg enyhe mustárt, 5 dkg csípős mustárt, 10 dkg frissen reszelt tormát, 1 kk. nátrium-benzoikumot, majd elosztjuk az üvegekbe.

Azonnal lekötjük, és sötét, hűvös helyen tároljuk. Rendkívül finom, pikáns savanyúság. Bármilyen szárnyas- vagy marhasült mellé kínálhatjuk.

Mustáros meggy 3. (Erdélyi recept)

Elkészítése: Szirupot készítünk 30 dkg cukorból és 3 dl vízből. Amikor erősen forr, beleteszünk 1 kg szárától megtisztított, megmosott meggyet, és egyszer felforraljuk, de vigyázzunk, nehogy a szemek felrepedjenek. Ezután a gyümölcsöt leszűrjük, a visszamaradt levet forralással kb. felére besűrítjük, majd hozzákeverünk 10 dkg mustárt. A kihűlt meggyet üvegekbe rakjuk, langyosan ráöntjük a mustáros mártást, az üveget lekötjük, és hűvös helyre tesszük.

Napon érlelt meggy

  • ºElkészítés: 60 perc

Hozzávalók: 1,5 kg meggy, 50 dkg cukor, 3 evőkanál ecet.

Elkészítése: A megmosott, lecsöpögtetett meggyet (amelyről a szárát leszedtem) porcelán vagy műanyag tálba teszem. Készítek az ecettel és vízzel egy kellemesen savanykás levet, amelyet ráöntök a meggyre. Néhányszor megkeverve fél napig hagyom benne, majd leszűröm, és tiszta befőttes üvegekbe rakom a gyümölcsöt úgy, hogy a cukorral soronként rétegezem. Szorosan lekötöm, és napra teszem. A leve először zavaros, majd a meleg hatására néhány nap múlva kitisztul. Akkor elteszem végleges helyére. Az íze pontosan olyan, mint a valódi rumos meggyé.

Pikáns meggy

Hozzávalók: 5 kg meggy, 1,5 kg cukor, 1 dl enyhe ecet, 1 dkg szalicil

Elkészítése: Összekeverjük a kimagozott meggyet a többi hozzávalóval, és 24 órán át - időnként megkeverve - állni hagyjuk. Üvegekbe töltjük és lekötve a kamrába tesszük. Kinyitva sem romlik meg.

Pincés meggy

Elkészítése: 5 kg kimagozott meggyet összekeverünk 1 kg kristálycukorral, 5 késhegynyi szalicillal, 3 ek. 10%-os ecettel. 2 napra hűvös kamrába vagy hűtőszekrénybe tesszük, többször megkeverjük. Tisztára mosott üvegekbe rakjuk, lekötözzük. Készülhet belőle bármi, amihez nyers meggyre van szükségünk.

Rétes-meggy

Hozzávalók: 3-4 kg meggy, 1 késh. szalicil

Elkészítése: A meggyet megtisztítjuk, kimagvazzuk, üvegbe tesszük, ha nem volna elég leve, szalicilos vízzel és sziruppal leöntjük. Lekötve kigőzöljük.

Rostos meggyszörp

Elkészítése: A leszárazott, megmosott és kimagozott meggyet áttörjük, vagy húsdaráló apró lyukú tárcsáján megdaráljuk. Minden l meggypéphez, 0.5 dl vízből és 50 dkg cukorból főzött, szirupot öntünk, jól elkeverjük, üvegekbe töltjük, a tetejére kevés nátrium-benzoikumot szórunk, lekötjük, és kb. 30 percig gőzöljük.

Rumos meggy, vagy cseresznye

Elkészítése: Ötliteres üveghez kb. 7 kg gyümölcsöt számítsunk, megmossuk, leszárazzuk, szitán lecsurgatjuk, és 2 kg kristálycukorral rétegesen üvegekbe rakjuk. A tetejére 3 dl rumot öntünk, amiben feloldunk egy késhegynyi szalicilt. Jól lekötözve az üvegeket napra állítjuk, s addig hagyjuk ott, amíg a gyümölcs annyi levet ereszt, hogy a szemeket ellepi. Ha közben nincs napsütés, az üvegeket tegyük a tűzhely közelébe, melegre. A meggyhez valamivel több cukrot vegyünk.

Rumos meggy

  • ºElkészítés: 60 perc

Hozzávalók: 1 kg meggy, 20 dkg cukor, 2 dl rum, 1 citrom.

Elkészítése: A meggyet megmosom, lecsöpögtetem, majd annyi tiszta, hideg vízzel töltöm fel, amennyi ellepi. Belecsavarom a citromlevet, és fél napig hagyom benne a gyümölcsöt. Ezután leszűröm. A visszamaradt léből félliternyit felforralok a cukorral és 5 percig főzöm, ezután hagyom teljesen kihűlni. A leszűrt gyümölcsöt kicsi üvegekbe töltöm, és elosztom benne a rumot. Annyi sziruppal öntöm fel, hogy az üveg megteljen vele. Légmentesen lekötöm, és hűvös helyen tárolom. Nagyon sokáig eláll.

Rumos meggy

Hozzávalók: 1 kg meggy, 30 dkg cukor, 1 dl rum, 1 csapott mokkáskanál szalicil.

Nagy szemű meggyet megmossuk, kimagozzuk, lemérjük. Nagy edénybe tesszük, meghintjük a cukorral, ráöntjük a rumot, amelyben előzőleg feloldottuk a szalicilt. Összekeverjük és letakarva, 3 napig állni hagyjuk, de naponta 2-3-szor megkeverjük. Üvegekbe töltjük, lekötjük, a kamrába tesszük.  Hasonló módon készíthetünk meghámozott, félbevágott, kimagvalt sárgabarackot vagy málnát is.

Rumos meggy másképpen

Elkészítése: Az érett, hibátlan gyümölcsöt megmossuk, a vizet lecsurgatjuk, és szárát ollóval rövidre (kb. 1 cm-esre) levágjuk. Széles szájú üvegekbe rakjuk, soronként cukorral megszórva. Egy kg gyümölcshöz kb. 0,5 kg cukrot vegyünk. Ha az üveg megtelt, annyi rumot öntsünk rá, hogy ellepje a meggyet. A tetejére egy csipetnyi benzoesavas nátriumot vagy szalicilt szórunk, lekötjük, és hűvös helyre rakjuk.

Rumos meggydzsem

Hozzávalók: 2 kg érett meggy, 1,5 kg kristálycukor, 1 dl rum, 4 szem összetört szegfűszeg, 1 mokkáskanál őrölt fahéj. Kissé munkaigényes. Különlegesség.

Elkészítése: A meggyet szűrőben, váltott vízben többször megmossuk és lecsöpögtetjük. Szárát leszedjük, kimagozzuk, és visszatesszük a szűrőbe, hogy a leve lecsurogjon. (Körülbelül 2-3 óra szükséges hozzá.)

A levet lábosban a cukorral és a fűszerekkel, állandóan kevergetve, 15-20 percig főzzük, majd beleöntjük a gyümölcsöt is, és az újraforrástól számított 20 percig gyenge lángon, folyamatos kevergetés közben forraljuk. A tűzről lehúzzuk, langyosra hűtjük, beleöntjük a rumot, és addig keverjük, amíg a dzsem a rumot fel nem szívja. Betakarva másnapig állni hagyjuk, csak ekkor töltjük az üvegekbe. 25 percig nedves gőzben tartjuk, és a gőzölőfazékban hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés: Különleges aromájú dzsem; torták, sütemények töltelékébe, parfék, pudingok ízesítésére használhatjuk.

 

Szódavizes meggy

Hozzávalók: 2 kg érett, hibátlan meggy, 60 dkg kristálycukor, 1 mokkáskanál nátrium-benzoikum, 2-2,5 liter szódavíz.

Elkészítése: A legegyszerűbben készíthető befőtt. A meggyet leszárazzuk, gondosan megmossuk. Ha nagyon szennyezett, fél órára langyos vízbe tesszük. A már tiszta gyümölcsöt váltott vízben néhányszor leöblítjük, majd lecsöpögtetjük. A kiforrázott üvegeket háromnegyedig megtöltjük meggyel, tenyerünkkel az alját megütögetjük, hogy minél több gyümölcs férjen bele. Beleszórunk 10-15 dkg kristálycukrot (a meggy édességétől, savanyúságától függően) és késhegynyi tartósítószert. Gyorsan rátöltünk annyi szódavizet, amennyi ellepi, és azonnal légmentesen lezárjuk az üveget. Máris végleges helyére tehetjük. Megjegyzés: Csak a hagyományos üvegből kinyomott szódavíz felel meg a meggy eltevéséhez. (Az otthoni, szifonnal készített sajnos nem jó.) Néhány hónap múlva pontosan olyan íze lesz, mint a rumos meggy levének, a gyümölcs állaga is hasonló. Felbontás után hűtőszekrényben kell tárolni! Jó minőségű cseresznyéből is készíthető.

Szódavizes meggy és cseresznye

Hozzávalók: cseresznye, cukor (ízlés szerint), szalicil.

A cseresznyét leszárazzuk, megmossuk, és üvegekbe rakjuk. Mindegyikre 1-2 evőkanál cukrot szórunk, tetejére tartósítószert szórunk, és felengedjük szódavízzel. Lezárjuk, és a helyére rakjuk.

Vaníliás meggybefőtt hársvirággal

Hozzávalók: meggy, 1 l vízhez 20-30 dkg cukor, vaníliás cukor, hársvirág, citrom, borkősav, tartósítószer.

A kiválogatott és megmosott meggyet literes üvegekbe rakjuk. A szokásos módon szirupot főzünk, 1 liter vízbe 20-30 dkg cukrot számítunk. Minden üvegbe egy fél csomag vaníliás cukrot szórunk, meg 2 db hársfavirágot teszünk, majd a forró sziruppal leöntjük. Tehetünk az üvegekbe 1 - 1 karika citromot is. A tetejére egy mokkáskanál borkősavat és kevés tartósítószert hintünk, lekötjük, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni.

Vörösboros meggy

Hozzávalók: 2 kg érett, nagyszemű üvegmeggy, 1 kg kristálycukor, 1 dl víz, 1 l félszáraz vörösbor, 1 mokkáskanál nátrium-benzoikum. Egyszerűen elkészíthető.

Elkészítése: A meggyet megmossuk, szárát leszedjük, váltott vízben újra megmossuk és lecsöpögtetjük. Közben a cukrot egy fazékba szórjuk, ráöntünk 2 dl vizet, meghintjük a tartósítóval, és folytonos keverés közben addig főzzük, amíg a cukor el nem olvad. Ha már méz sűrűségű a szirup, ráöntjük a bort, és erős lángon, hirtelen felforraljuk. Amint felforrt, azonnal lehúzzuk a tűzről, és forrón ráöntjük a gyümölcsre. Légmentesen lezárjuk, és másnapig száraz gőzben hagyjuk.